Hihetetlen! A légitársaság miatt kihagyja a Zengő Motorsport a pénteki tesztet
Annyit csúszott/késett a járat, hogy nem érnek oda időben
Vicc az egész. Utoljára ehhez hasonló gondról 2007-ben hallottam (akkor is csak utólag), hogy Talmácsi Gábor és Lukas Pesek motorversenyzők vízumai nem voltak rendesen intézve, így nem engedték be őket az országba (Katar), hanem a repülőtéren kellett egy napot tölteniük, mert a rendszerbe valami hiba csúszott. Akkor komoly gond nem lett belőle, 1 nappal később érkeztek meg, így a téli tesztre való fölkészülés kicsit nehezebb volt, mert az 1.nap értelemszerűen nem voltak csúcsformában, de nem volt jelentős következménye aztán. Sőt, a 2.napon már ők ketten voltak a leggyorsabbak. :)
Ennyit a múltról. Most, 2014.július 31-én Michelisz Norbinak és csapatának nem azzal kell küzdeniük, hogy az autó nem olyan jó, mint a Citroenek, hanem hogy nem tudnak kiutazni a helyszínre időben. Nem tudom Sonomát milyen okból törölték, de a végén elhiszem, hogy tényleg nem tudnának mindent eljuttatni oda időben, ha a repülővel történő utazást (Európából Dél-Amerikába) nem lehet 2 nap alatt lebonyolítani. Ennyi vihar nincs, Izlandon sem tört ki vulkán, gyakorlatilag semmi se történt, csak a légitársaság.... No comment, inkább olvassátok el a Juni György írását erről.
És akkor Juni György írása a Zengő Motorsport honlapjáról. Köszönjük, hogy ennyire részletesen tájékoztattok minket!
Ez most már biztos. Norbiék még csak Rómában vannak. Két nap alatt vitte el őket idáig a Lufthansa. Jól hallod, a Lufthansa! Pedig a nagy legendák másról szólnak.... Na, azok a legendák most foszlottak porrá. A rosszhír, hogy ezzel buktunk egy tesztet és még egy nagyon fontos dolgot, az átállást. Nem akarok károgni, de ez a szívás, ami már Ferihegyen elkezdődött, alighanem megpecsételte a hétvégét.
Breaking @FIA_WTCC news, my friend @michelisz still in Roma
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.